Legyen divatos esküvőd jövőre - 2021 esküvői trendjei

Az idei év nem kedvezett a házasulandóknak, de remélhetőleg jövőre már normális mederben haladhat az élet, nézzük mit hoz a 2021-es esküvői trend. 

Bár néhány szerencsés pár, aki a nehézségek ellenére is kimondhatta a boldogító igent, valószínűleg pár dologban kénytelen volt némi kompromisszumot kötni.

Mindenképpen elmondható, hogy amíg a korlátozások tartanak, óvatosan kell hozzáállnunk minden élethelyzethez. Az új trendekbe foglalták a Welcome Box, azaz a köszöntő doboz fogalmát, mely egy olyan kis csomag, amit az érkező vendégek kapnak, benne kézfertőtlenítő folyadék, egyedi maszk, mely a fiatal pár házasságkötésére emlékeztető dátumot, képekkel díszített és kis táblácskát, mely figyelmeztet a távolságtartás betartására.

Persze ezek a dobozok olyan célt is szolgálhatnak, hogy azoknak, akik nem tudnak részt venni az esküvőn, elküldhetjük futárral a lagzi időpontjára időzítve. A dobozba kerülhet még néhány üdvözlőajándék is, melyet ugyanúgy megkapnak a távollévő vendégek, mint az eseményen résztvevők.

Egyre nagyobb jelentősége lesz a jövő évben a kültéren rendezett esküvőknek

Az esküvői sátrak, nagyobb pajták, mind olyan lehetőség, mely elég teret ad a megfelelő távolságtartásra, mégis együtt lehetünk kisebb létszámban szeretteinkkel. Ne ijedj meg, egy sátras esküvő is lehet színvonalas és előkelő. Minden a dekorációtól függ és a sátor helyszínének kiválasztásától. A trendnek megfelelően sejtelmes fények, nagy drapériák együttesével tudjuk elérni a meseszerű hatást. 

Várhatóan jövőre sokkal intimebb lesz egy esküvő, nem tudsz majd több száz embert meghívni, gondolkodj inkább csak a közeli rokonok meghívására. Az elmúlt években az esküvő helyszínén elhelyezett asztalok általában nagy köralakú, vagy hosszú téglalap formájú elrendezésűek voltak, ahová nagyon sok embert tudtunk egymás mellé leültetni. Ez is változni fog, inkább válasszunk kisebb létszámú asztalokat, hogy jól el tudjuk különíteni a meghívottakat, illetve akár keverhetjük is az asztal formákat, méreteket, a rusztikus elrendezés lesz az igazán trendi megoldás.

A 2021-es trend szerint a kényelmes és biztonságos környezet megteremtése lesz a cél, így a nappali bútorok, kellemes pamlagok, plüss anyagok használata lesz a megfelelő. Emellett sok élő növényt, természetes elemet építsünk be a dekorációba. 

A sütemények kisebbek lesznek, de annál kidolgozottabbak, és dinamikusabbak. Kis mini méretű tortákat adhatunk a vendégeknek.

Hazánkban a leginkább megszokott esküvői időpont a szombati nap

Ez is változhat a jövő évben, egyre többen választják majd a hétköznapi időpontot, hiszen kevés vendéggel kell számolniuk, akikkel könnyebb egyeztetni az esemény időpontját.

A színpalettát tekintve a 90-es évek friss, lendületes színei jönnek újra divatba. Elhagyják a krém és a fehér árnyalatokat, inkább a vidám, fényes, boldogságot tükröző színek felé fordul a dekoráció. A hangsúly a virágokra esik, tökéletes összhangban kell lenniük az ételekkel, a zenével. Fontos a szezonalitás, tehát figyeljünk arra, hogy azokat a virágokat használjuk fel, melyek az adott évszakban valóban virágoznak. Tegyük személyessé a virágválasztást, legyen oka annak, hogy miért éppen azt a növényt választottuk fő témának, mely megjelenik az esküvőnk minden részletében. Az asztal díszítés is meghittebb, személyesebb lesz, hiszen kevesebb személy vesz részt az eseményen. Könnyebb luxus hatású evőeszközt, tányért és kristály-neműt beszereznünk néhány tíz főre, mint egy hatalmas lagzi esetében.

A mikro esküvő kifejezés is a jövő évi trend szülötte. A kis létszámú vendégsereg, egyszerű, hétköznapi menüvel 

Ceremóniamesterként több éves tapasztalattal várom megkereséseteket. 

Ha tetszett a cikkünk, kérjük osszátok meg másokkal is.