Esküvő gyerekekkel vagy nélkülük?

A legtöbb ifjú pár esetében felmerül a kérdés, hogy a vendégek meghívásakor csak a felnőtteket vegyék számításba, vagy legyenek ott a gyerekek is az eseményen. Néhány jó tanáccsal szeretném megkönnyíteni a döntést ebben a témában.

A párok számára elkerülhetetlen, hogy meghozzák azt a döntést, vajon meghívják-e a legkisebbeket is az esküvőre, vagy kizárólag felnőttek vegyenek részt az esküvői ceremónián és a lagzin.

Sokak számára nagy kihívást jelent, hogy az esküvői szertartáson és a fogadáson is ott vannak a gyermekek, mivel az ő szórakoztatásuk, lefoglalásuk is egy megoldandó feladat. A szülők szeretnének felhőtlenül szórakozni, de nem mindig egyszerű ezt a gyerekekkel az oldalukon.

Nem minden pár szeretné, hogy a táncparketten figyelni kelljen az ott csúszó-mászó, táncoló kis-srácokra. De az sem tartozik a legfelemelőbb pillanatok közé, amikor a szertartás közben felsír egy apróság.

Már akkor el kell döntenie a párnak, hogy a meghívottak között gyerekek is legyenek-e vagy sem, amikor a meghívókat tervezik. Ezen már egyértelműen rajta kell szerepelnie a figyelmeztetésnek, ha kizárólag a szülőket várják a rendezvényen. Nem kell indokolnia a párnak döntését, hiszen ez az ő nagy napjuk, úgy lesz minden, ahogyan ők szeretnék.

Akkor is előre és egyértelműen tisztázni kell a körülményeket,  ha a pár csak néhány gyermek meghívására vállalkozik, például a szűk rokonság ifjabb tagjait, de a vendégek, barátok gyermekeit nem. 

Amennyiben úgy dönt a pár, hogy mindenki hozhatja gyermekét a szertartásra és a lakodalomra is, akkor mindenképpen előre egyeztetni kell a szülőkkel, hogy milyen feltételek lesznek adottak arra, hogy gyermeküket biztonságban tudhassák. Lesz-e esküvői gyermekfelügyelet vagy maguknak kell megoldani a teljes rendezvény időtartama alatt ezt. Van-e lehetőség szoptatni, pelenkázni, külön pihenőhelyiség rendelkezésre áll-e majd a gyerekeknek, stb.

Mindenképpen figyelembe kell venni a szervezés során a kicsik különleges igényeit. Miután a gyerekeket nehéz sokáig lekötni egy dologgal és figyelmük is hamar lankad, ezért érdemes számukra animátorok segítségét kérni. Az esküvői gyerekfelügyelet során a szülők jó szívvel hagyják gyermeküket a képzett animátorokra, akik amellett, hogy vigyáznak a gyerkőcökre, szórakoztató tevékenységekkel is lefoglalják őket. Ha nincs szervezett gyerekfelügyelet, akkor érdemes az asztalokon színezőket, puzzlekat, kisebb ajándékokat hagyni, hogy a gyerekek azzal foglalják le magukat egy időre. Külön helyiséget is biztosítsunk a fáradt gyerkőcökkel elvonulni kívánó szülők számára.

Az esküvői vacsoránál kérhetünk gyerekmenüt, amiben a gyerekek kedvenc ételei találhatóak meg kisebb adagokban. 

Egy dologról nem szabad elfeledkeznünk, az ifjú pár ezen a napon köti össze életét, számukra ez egy felejthetetlen esemény. Nem kell megsértődni, elítélni őket azért, mert esetleg ezt a napot gyermekek nélkül képzelik el.

Fotó: Pixabay