Lakodalom egy sokoldalú helyszínen

2012.06.23., Kiskunmajsa - Ezen a napon Kiskunmajsán lehettem részese Szabina és Károly esküvőjének, hogy életük Nagy Napja feledhetetlen élmény legyen számukra és vendégeik számára is. 

Helyszínnek a Kiskunmajsai Thermál Hotelt választották, a gyönyörű park különleges hangulatot biztosított. A templomi szertartásra egy közeli templomban, a polgári szertartásra a Hotel teraszán került sor.

A pár kérésére a menyasszonytánc alatt a vendégek nem „borítékot”, pénzt adtak ajándékba, hanem jókívánság kártyákat, melyeket a terembe bevonuláskor kaptak meg. S mire a menyasszonytáncra került a sor, már megírhatták, így már csak az erre az alkalomra készített dobozba kellett helyezniük.

A vendégek megtáncoltatásáról egy slágerzenéket és minden egyéni kérést is teljesítő zenekar gondoskodott, a menyasszonytánc alatt hagyományos lakodalmas zenékkel szórakoztatták a vendégeket.

Természetesen itt sem maradtak el azok a játékok, amelyek során a fiatal párnak kell rátermettségüket és szerelmüket bizonyítani. Miután a vőlegény, azaz már férj barátai „elrabolták” a menyasszonyt, a vőlegénynek énektudásával kellett meggyőznie a vendégsereget, hogy visszakaphassa menyasszonyát/feleségét. Ám az éneklésben önzetlenül segítő hölgy vendégek „váratlanul” a vőlegényt rabolták el. Így a menyasszonynak is kellett a számára kitalált feladatokat teljesítenie.

Szabina és Károly esküvője egy különleges élmény volt számomra, egy életvidám fiatal párt ismertem meg bennük; kívánom, hogy ez a boldogság örökre megmaradjon életükben.