Egy jó hangulatú „horgász”- lagzi

Anikó és Péter esküvője egy gyönyörű helyszínen, a veszprémi viadukt alatt zajlott.

2014.05.31. Veszprém

A nap a lakodalom helyszínén kezdődött, a Villa Medici Hotelban. Itt volt a vendégvárás, majd a násznép innen sétált át egy közeli templomba, ahol a templomi ceremónia zajlott. 

Ezután a hotel kertjében egy kis tó mellett került sor a kiscsoportos fotózásra, és a polgári ceremónia is itt zajlott. Szerencsére jó idő volt.

Nemcsak a pár volt életvidám, a násznép is nagyszerű volt és végigbulizta az estét. Ebben nagy szerepe volt a DJ Döme -nek, aki egy pillanatra sem hagyta leülni a hangulatot.

A pár nagyon figyelt arra, hogy minden vendégük jól érezze magát; és mivel sok horgász volt a csapatban, ezért külön kérésükre egy horgász játékkal készültünk, amit erre az alkalomra találtunk ki. Még a polgári szertartás alatt elrejtettünk néhány halas képet a teremben, amit a játékosoknak meg kellett keresniük a játék első feladataként. Természetesen minél többet találtak, annál több pontot kaptak. Persze ez nem volt elég, fel is kellett ismerni a halakat, melyért szintén pontokat lehetett kapni. Ezután egy külön horgász-kvíz volt, amit szintén pontoztunk. A nyeremény egy üveg pálinka volt a hideg téli horgász napokra.

A menyasszony-tánc is megmozgatta a vendégeket. A pénzt egy dobozba gyűjtöttük, bár néhány szokatlan felajánlás is érkezett:

A lagzi minden résztvevőjének nagy szerepe volt abban, hogy ez az este ilyen jól sikerült: a szolgáltatók tökéletesen jó munkát végeztek, és együtt tudtak dolgozni. A násznép lelkesen végig bulizta az estét, miközben a pár is megtett mindent, hogy segítségemmel minden egyes vendég jól érezze magát.

Anita így látta az esküvőt facebook-oldalán:

„Zsolt Banhegyi és Zsofia Banhegyi a tökéletes koordinálást, a horgászos játékot, ami minden horgászatkor szóba kerül. A nyeremény pálinka is elfogyott már. Kiváló megérzéssel döntöttünk mellettetek. Magatokat adtátok, természetesek voltatok!”