Összeszokott csapattal könnyű „dolgozni”

Kati és Balázs esküvőjének első állomása a Fortuna hajó volt, itt volt a találkozó a vendégekkel, miközben a Pár a kreatív fotózáson vett részt.

2013.09.28. Fortuna Szállodahajó

Innen az esküvőszervező és egy bérelt busz társaságában érkeztek a vendégek egy 9. kerületi templomhoz, a szertartásra. Mi már itt vártuk őket, a fotóssal, videóssal, majd nem sokkal később érkezett a Pár is egy hófehér limuzinnal.

Itt zajlott a templomi ceremónia, majd a kiscsoportos fotózás, amíg vártunk a polgári szertartás kezdetére, amihez csak át kellett sétálni az út túloldalára.

A párnak nemcsak ceremóniamesterként segítettem, a szervezés több elemében kivettük részünket. Mi segítettünk például limuzint bérelni, a fotós, videós, zenekar, dekoráció, csoki-szökőkút, helyszín és még sok kiegészítő elem foglalásában. 

Az ifjú pár azonban nemcsak a különleges autókhoz vonzódik, hanem a repülőgépekhez is, az esküvő előtti kreatív fotózáson ezért a reptéren is készült néhány kép.

Mivel a ceremónia és a lagzi helyszíne közötti utat autóval, busszal tettük meg, viszont a rakparton ez elég gyors lett volna, megbeszéltük a limuzin és a busz sofőrökkel, hogy a Párt és a vendégeket autós városnézésre viszik. Amíg Ők a körút látnivalóit csodálhatták, mi még gyorsan leellenőriztük, hogy a helyszínen minden rendben legyen. A városnézés után az esküvő a Fortuna Szállodahajón folytatódott.

Kati és Balázs a fotókon és a videókon kívül egyéb emléket is szeretett volna esküvőjükről, ezért egy vendégkönyvvel is készültek, melybe minden vendég írhatott a Párnak. A pár és a násznép több tagja is beszédet tartott még a vacsora kezdete előtt.

A vacsora után a Csokiforrás csoki-szökőkútja várta a vendégeket sok-sok finomsággal, melyből a Pár sem maradhatott ki. A jó hangulatról a Change zenekar gondoskodott. 

A pár nyitótánccal is készült, amit tánctanárunk, Máté tanított be nekik, majd a vendégek is csatlakoztak a bulihoz, nem maradt el a népszerű vonatozás sem.

Kati és Balázs nagyon élvezte az éjszakai kivilágított budapesti látképet, a fotóssal ki is szöktek a teraszra, hogy készítsenek néhány képet.

Az esküvői tortának is egy különleges megoldást választottak: nagyon sok kiegészítő tortát kértek, mert a násznép minden tagjára gondoltak: például a gyümölcskedvelőkre vagy a cukorbetegekre is, így minden vendég megtalálhatta az ízlésének megfelelőt.

Köszönjük Katinak és Balázsnak, hogy nemcsak a ceremóniamesteri, hanem a szervezés egyéb feladatait is ránk bízták. Partnerszolgáltatóinkkal zökkenőmentesen és jól együttműködve tudtuk lebonyolítani lagzijukat, hiszen a csapat több tagjával évek óta együtt dolgozunk, pl. a Change zenekarral, Bánhegyi Zsófi esküvőszervezővel, Fogel Mátyás videóssal és Aradi Péter fotóssal.

Csapatunk képével búcsúzunk az idei esküvői szezontól, izgatottan várjuk a következő évet, hogy megismerhessük az új párokat és segíthessünk nekik életük egyik legfontosabb napjának a megszervezésében. 

szolgaltatoi-csapat