Természet-közeli esküvő

Tímea és Balázs esküvője Martonvásáron indult, a templomnál vártuk a vendégeket.

2014.06.28. Tordasi Csárda

A templomi ceremónia a Szent Anna plébániában volt, a Brunszvik-kastélynál. Innen a Pár hintóval indult a Tordasi Csárdába, a lakodalom helyszínére. A vendégek autóval követték a menetet. 

A vendégváró falatok után a szigeten került sor a polgári szertartásra. A szertartás és fotózás után a menyasszony eldobta csokrát, ami esés közben több darabra hullott szét. Erre szükség is volt, mert a lányok/hölgyek között nagy harc alakult ki, komolyan vették a csokor megszerzését. 

A helyszín igazán minden programra kínál megfelelő helyet.

A csárda mellett került sor a tányértörésre. Ez a szokás Németországból ered, a rossz szellemek elűzése a cél, Magyarországra kerülve ez már kissé elhomályosult: a feltakarítás a későbbi közös problémák együttes megoldását jelképezi. Egyesek szerint az összetört darabok számából a házaspár későbbi gyerekeinek számára lehet következtetni. 

A jó hangulatról, buliról egy sláger és mulatós zenéket játszó zenekar gondoskodott. Apró bakik minden esküvőn előfordulhatnak, de az a biztos, ha a cukrászra bízzuk a tűzijátékot is, akkor nem járhatunk úgy, mint Timik, hogy nem találták a tűzijátékot a csomagtartóban. Persze a torta így is nagyon szép és különleges volt.

Nem maradhatott el a menyasszonyrablás sem, s amíg a vőlegény teljesítette a feladatot, hogy visszakapja párját, a menyasszony nem ijedt meg ennyire a feladattól. Elment átöltözni.

A lagzit hagyományos stílusban szervezték, de Timi és Balázs esküvője is jó példa arra, hogy ettől egyáltalán nem vált unalmassá, hiszen a gyönyörű helyszínek és a megfelelő szervezés igazán különlegessé tették a napot.