Mert a jó bulihoz csak jó zene és aktív násznép kell!

Kátya és Imre lagzija kora délután kezdődött a Lázár Lovaspark teraszán. 

2014.08.16. Lázár Lovaspark

A finom falatok után a Lovaspark parkjában került sor a polgári szertartásra, melyre a Pár hintóval érkezett.

Majd autóba és buszra pattant a násznép és Gödöllőre mentünk a templomi ceremóniára, ahol a szertartás idejére, Kátya vallásának szokásai szerint megkoronázták az ifjú párt.

Ezután visszatértünk a Lázár Lovasparkba, ahol a kiscsoportos fotózás után kezdődhetett a lagzi.

Több partner szolgáltatónkkal is együtt dolgozhattunk az esküvőn,

így a dekorációt a Decoflor készítette, míg a vendégek szórakoztatását DJ Athos-ra bízta a Pár.

A násznép hihetetlenül hálás közönség volt:

az egész lagzit végig bulizták az elejétől a végéig, szinte szünet nélkül. A menyasszony családjának származásából eredően több orosz dalt is kértek a Dj-től, végül egy hatalmas orosz buli fejlődött a dologból.

A násznép annyira jól szórakozott, hogy végül nem vetettem be semmilyen aktivizáló játékot, mert annyira a bulizásra koncentráltak, hogy nem láttam szükségét beavatkozásnak és igazán lehetőséget sem adtak rá. Bőven elég szünetnek/pihenésnek bizonyult a tortavágás.

Kátya és Imre lagzija végül az egyik legnagyobb bulivá fejlődött, amit esküvőn valaha láttam. Ehhez természetesen kell a násznép, aki vevő erre, illetve egy rugalmas DJ is, aki tényleg a vendégek és a pár ízlését szolgálja ki.