Mire figyeljünk az esküvői meghívottak listájának összeállításánál?

Szinte valamennyi menyasszony szeretné világgá kiáltani, hogy ő házasodik és örömét a nagy napon mindenkivel megosztaná. 

Sajnos azonban sokuk számára nem adatik meg, hogy rengeteg embert hívjanak meg esküvőjükre, mivel szűkösek az anyagi lehetőségek...

Ezért célszerű a szervezés legelején elkezdeni azon gondolkodni hány fő tud biztosan beleférni a keretbe.

1. Listakészítés

A döntés előkészítéséhez, hogy kit hívjunk meg az esküvőre első lépésként készítsünk egy listát. Erre vezessük fel a házasulandó pár mindkét családjából azokat, akiket mindenképpen szeretnénk ott látni az oltár mellett és a vacsorán is. 
Ezt a listát bővítsük tovább a többi rokonnal, barátokkal, majd végül az ismerősökkel és kollégákkal.

2. Húzzuk meg a határt

A legtöbb esetben a lista elkészítése után döbbennünk rá, hogy akár milliós nagyságrendekkel számolhatunk csak a meghívott vendégek ellátására, így csoportosítani és szelektálni kezdünk a listából. 

Osszuk két csoportra a meghívottakat. Az egyik csoportba kerülnek azok, akik nemcsak a hivatalos ceremónián vesznek majd részt, hanem a későbbi vacsorán vagy ebéden is. 

A másik csoportba soroljuk a velünk kevésbé szoros kapcsolatban állókat, például kollégákat. Az ő számukra készült meghívók csak a hivatalos ceremónia – egyházi és/vagy polgári szertartás – időpontját kell, hogy tartalmazza. A lista ezen csoportjánál figyeljünk arra, hogy a szertartás helyszíne hány főt képes befogadni. Gondolunk itt arra, hogy például a Blaha Lujza téren található kis házasságkötő terembe nem hívhatunk meg 100 főt, mivel alig férnek el harmincan is. Ha mégis nagyobb létszámú meghívottal számoltok, akkor érdemes másik termet, vagy templomot választani.

3. Döntsünk közösen

Miután besoroltuk a vendégeket az egyes csoportokba elkezdhetjük átrendezni azokat. Hiszen az első csoportba sorolt vendégek közül jó eséllyel sokat át kell tennünk a második csoportba, így spórolva az esküvői ebéd vagy vacsora költségein. 

Vegyük figyelembe társunk igényeit, önző módon ne csak a saját családtagjainkat akarjuk mindenáron a listán látni. Osszuk meg párunkkal a listát és próbáljunk meg mindkét fél számára megfelelő kompromisszumot találni. 

A végleges döntés előtt hallgassuk meg a szülők véleményét, hiszen ők még emlékeznek a családi kötelékekre, eseményekre, így olyan félreértéseket is elkerülhetünk, mint a közeli rokon meghívása, akivel a fél család haragban áll. Jobb elkerülni a konfliktusokat, hiszen ezen a napon nektek kell jól érezni magatokat elsősorban és nem a meghívottaknak.

4. Kis költségvetésű esküvő

Ha olyannyira kevés összegből gazdálkodtok, hogy csak néhány fő meghívása fér bele a keretbe, akkor főként a szülők és a nagyszülők legyenek az elsők a listán. Ezután a testvérek és csak végső esetben egy-két igazán közeli barát. 

Bár két tanúval is össze lehet házasodni a házasságkötő teremben, azért életünk egyik meghatározó eseményének emlékét osszuk meg kedves barátainkkal, rokonainkkal is.